Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára történelmi nagyságúnak nevezte a gazdaságvédelmi akciótervet, amely a GDP mintegy 20 százalékát csoportosítja át és eredményei jól látszanak. Közölte, a koronavírus-járvány elleni csatát Magyarország megnyerte, a baloldal azonban ennek érdekében semmit nem tett. Hozzátette: a baloldal hiteltelen, amikor a munkahelyek megvédésről beszél, hiszen amikor válságot kezeltek, újabb és újabb terheket tettek az emberek vállára.
Fidesz: Minden eszköz rendelkezésre áll a járvány elleni küzdelemhez
Halász János (Fidesz) úgy látja, hogy a koronavírus-járvány első hulláma elleni sikeres védekezés titka a gyorsaság volt. Tavasszal olyan terhelést kapott Magyarország, amely csak háborús körülmények között fordul elő, Magyarország összefogott és sikeresen védekezett – hangoztatta. Szerinte a második hullámra felkészült az ország, „védőeszközökkel állig felfegyverkezve állunk szemben a vírussal”. Szólt a nemzeti konzultációról, amelyben 1,8 millió ember vett részt. Hozzátette: a kérdőívet kitöltők véleménye egyértelmű: nem hagyhatjuk, hogy a vírus újra megbénítsa az országot, a gazdaságot, az iskolákat, a mindennapi életet. Nem lehet ugyanazt a taktikát alkalmazni, mint tavasszal; első az emberi élet védelme, de emellett a munkahelyeket és a mindennapi élet megszokott menetét is meg kell védeni – mondta. Úgy tűnik, ahogy tavasszal, úgy most sem lehet számítani a védekezésben a baloldalra – közölte.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a nemzeti konzultáció eredménye alapján ott kell korlátozásokat bevezetni, ahol a vírus felbukkan. A hétfői adatokat ismertetve közölte, rendkívüli szünetet az összes óvoda 0,67 százalékában, az összes iskola 0,19 százalékában rendeltek el. Az ország iskoláinak bő 5 százalékában van olyan osztály, ahol digitális munkarend van, míg az iskolák 0,29 százalékában van teljes intézményre kiterjedő digitális oktatás – részletezte. Elmondta azt is, míg tavasszal az első hullámnak úgy vágott neki az ország, hogy 1,6 millió maszkja volt, most több mint 100 millió maszkja van. Tavasszal 20 millió pár kesztyű volt, most 95 millió pár van; az első hullámkor 2560 lélegeztetőgép volt, most jóval több mint 10 ezer van – tette hozzá. Beszámolt arról is, jelenleg 10 ezer ágy áll a koronavírusos betegek rendelkezésére a kórházakban, ezt ha kell, 20-30 ezerre tudják bővíteni. Közölte, egyértelműek a protokollok, előbb kevesebb intézményben koncentrálják a betegeket, és ha szükséges, akkor további 22 intézmény nyílhat meg, az orvosok, ápolók pedig oda vezényelhetők, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
(MTI)